Címlap

Borvidék

Bort dicsérni nem nehéz.
Az értelmes élet és a borfogyasztás között szorosabb összefüggés is van, mint gondolnánk. A bor a földet birtokába vevő ember ősi jelképe. Türelem, hely, idő, emberi közösség, baráti társaság, értelmes együttlét kelléke a bor.

Már az időszámítás kezdete előtt a kelták is termesztettek itt szőlőt, de a római korból ezzel kapcsolatos tárgyi emlékek is léteznek. A XVIII. században az ide betelepült német lakosság kultúrájának és gondosságának is köszönhető a szőlészet fellendülése. Ma minden bortermő helyet a bortörvény minősíthet borvidékké, tehát önmagában a borvidék besorolást elérni is rang. Valamit sejtet: hozzáértő emberek, remek természeti adottságok, hagyományok kellenek egy pohár jó borhoz.
Ahol a szőlő- és borkultúrának több mint kétezer éves hagyománya van, ott nem csak a hagyományok, hanem a mindennapi dolgok is kötelezik az itt élőket, akik szőlővel és borral foglalkoznak, hogy sokat tegyenek e kultúra fennmaradásáért. Az évezredes hiteles dokumentumok e tradíciókat erősítik, és ennek köszönhetjük, hogy világszerte megismerték a szekszárdi vörösborokat. A kereskedelmi tevékenység, a művészeti és kulturális események szintén e hírnevet erősítették. A szekszárdi vörösbor vidámító, inspiráló tüze átível borok, s évszázadok között. Ezt bizonyítja IX. Pius pápa, aki névnapjára 1865-ben szekszárdi vörösbort kapott ajándékba Liszt Ferenctől, s levelében a fenséges italról megjegyezte: "ez a szekszárdi bor tartja fenn egészségemet és ép kedélyemet".
Utazásunk során tekintsünk ki a Szekszárdi Borút állomásaira!

 

 

 

Jellegzetes borok

Magyarország egyik legrégebbi vörösboros vidékén a kadarka és a bikavér a mai napig megmaradt, és az idelátogatók kedvencévé vált a többi kiváló bor mellett, mint az olaszrizling, chardonnay, sauvignon blanc, kékfrankos, merlot, cabernet franc, cabernet sauvignon.

Szekszárdi Fehér Kadarka

 

 

SZEKSZÁRDI KADARKA
A bor világhírét annak köszönheti, hogy színe csodálatos, a világos rubinszíntől a sötét bíborszínig szinte minden árnyalat fellelhető benne az évjárattól függően. Fűszeres illata szinte egyedülálló, mely több éves érlelés után ad különleges élményt. Zamatgazdagsága már fiatal korában is élvezhető, amit szép savai, diszkrét tanninja, valamint az átható fűszeresség, a gyümölcsízek tesznek kerekké és hosszantartóvá.

   
Szekszárdi Bikavér

 

 

 

SZEKSZÁRDI BIKAVÉR
Több fajtából állítják össze a hozzáértő gazdák, színében sötétebb rubin, illetve bíborszín jellemző. Illat- és zamatanyag gazdagsága szinte egyedüli és nagyon változatos. Fiatalon tele gyümölcsösséggel, majd több év után egyensúlyba kerülnek, és koncentrálódnak a savak és gyümölcsízek, melytől felejthetetlenné válik.

   
Borúti települések
Báta templom

BÁTA
A honfoglalás után e környéken nagyfejedelmi törzs szállásterülete, később királyi birtok volt. A honfoglaló magyarokat kísérő török nyelvű nomád nép  - besenyők - telepedtek meg itt. A jófajta vörösek mellett itt nagyszerű fehérborok készülnek.

Szállásokról..>>

   
Bátaszék templom

BÁTASZÉK

A honfoglalás idején megjelenő magyarság a mai Bátaszék központjában hozta létre települését, mely Szent István idején keresztény hitre térve templomos hellyé is vált, temetője a mai Hősök tere alatt található. 1142-ben II. Géza király ciszterci szerzeteseket telepített le Széken az ausztriai Heiligenkreuzból, akik monostort építettek a régi falu helyén, s ezt Cikádornak nevezték el. A nép azonban a falut továbbra is Széknek hívta. A ciszterci apátság nem csak a település, hanem a környék életét is megváltoztatta. Ugyanis a cikádori apátok új gazdálkodási eljárásokat honosítottak meg, rendszeresen utaztak Franciaországba, eljártak pápák és királyok megbízásából. Az apátság gazdaságilag is jelentős központtá vált, amit az jelez a legvilágosabban, hogy még a pápa és a IV. lateráni zsinat is foglalkozott a cikádori ciszterciek szőlőfelvásárlásával és borügyleteivel. A tatárjárás azonban egy csapásra véget vetett a virágzó monostori életnek. 1242 március elején ugyanis egy portyázó tatár csapat felgyújtotta és porig rombolta a monostort és a templomot. A pusztítás oly mértékű volt, hogy a ciszterciek száz évig sem tudták a helyreállítást befejezni. A monostorban ez időben is folyt szerzetesi élet, sőt a ciszterciek kisebb mértékű hiteles helyi tevékenységet is kifejtettek, de a helyreállítást csak akkor tudták elkezdeni, amikor 1347-ben és 1353-ban a bátmonostori Töttös család nagyobb összeggel dotálta az újjáépítést. Így sem tudták teljes nagyságában helyreállítani, s a templom rövidebb lett a tatárjárás előtti állapotnál. Ettől az időtől már jelentkeztek a monostorban a válság jelei. Egyre kevesebb szerzetes kérte felvételét a rendbe, az apátság működtetése és fenntartása is nehezebb lett, így a kegyúr, Zsigmond király a délvidékről a török elől menekülő bencés szerzeteseket telepített a cikádori monostorba, akik ezután a ciszterciektől való megkülönböztetés érdekében széki apátságnak nevezték magukat.

A jófajta vörösek mellett itt nagyszerű fehérborok készülnek.

   
Decs

 

DECS
A település a Sárköz fővárosa. A fehérre meszelt tájháza az építészeti örökség mellett az egykori életmódról is tanúskodik. A tisztaszoba, füstös konyha, lakószoba, valamint a teljes decsi viselet megtekinthető a tájházban. Ma is élő mesterségekkel, mint a csipkeveréssel, gyöngyfűzéssel, hímzéssel, szövéssel, babakészítéssel, fazekassággal ismerkedhetnek meg a gyermekek a Decsi Faluház által szervezett egyhetes kézműves táborokban. Az idősebbeket a decsi szőlőhegyen festői környezetben minőségi borok, hűs pincék és vendégmarasztaló gazdák csalogatják.

   
 

HARC
A főút felé terjeszkedő falucska múltját a végvári vitézek alapozták meg. A Sió-Sárvíz egykori mocsárvilágban a XIV. században még egy főúri család, a Bodók uradalma állt. Az Anyavárban, ma Janyapusztán néhány kőmaradvány tanúskodik a múltról. A két folyó völgyében kirándulva a történelmi nevezetesség mellett csodálatos panorámában is részünk lehet. A festői lankákon jófajta borokat kínálnak a gazdák.

   
Mórágy

MÓRÁGY
Erdők rengetege, a dombok szelíd vonulatai, a kultúra, a szőlő és a finom borok adnak hangulatot a fenséges tájnak. A falu földtani nevezetessége a mórágyi rög, mely a mélyben húzódó gránit felszínre bukkanása. A település másik nevezetessége a jó állapotban lévő pincesor, melyben a gazdák szívesen kóstoltatják boraikat a betérőkkel.

   
 

ŐCSÉNY
Népművészetéről és repülőteréről nevezetes község. A sárközi viselet rendezvényeken, ünnepnapokon kerül elő, a református templomban megtekinthető az ősi sárközi fekete alapon fehérre hímzett motívumkincs. A borutat madártávlatból is megcsodálhatjuk. A repülőtér a falu szívében található, sétarepülés mellett vitorlázó- és sárkányrepülésre is mód nyílik.

Szálláshelyek..>>

   
 

SIÓAGÁRD
A borút egyik gasztronómia fellegvára az évezredek óta a környék lakosságát védelmező bronzkori földvár, a Sióagárd előtt magasodó Leányvár. A Leányvár több mint 300 pincéjében kiváló borok érnek, melyeket a gazdák szívesen kóstoltatnak a pincéjükbe betérő vendégekkel. A Sárköz mentén található település egyedi népviseletéről is híres. A rendkívül dekoratív öltözet egyes darabjait még ma is magukra öltik a helyiek, Úrnapján, Pünkösdkor, Szüreti Nap alkalmából. Változatos néprajzi értékekkel a sióagárdi tájházban is találkozhatunk. Leányvár ad otthont minden évben az Alisca Bornapok zárónapján a Sió-menti országos halfőző versenynek.

   
Szálka

SZÁLKA
A Szekszárdi-dombság festői környezetében bukkan fel a látogató előtt az apró település, amely a vizet, a természetet, a kultúrát és a falusi vendéglátást kedvelők ideális üdülőhelye. Közvetlen közelében a Szálkai-tó 57 hektárnyi területével, mesés, zegzugos partjával ideális üdülő- és horgászhely. A kulturális kínálat központja a "Szálkán a Művészetért" Alapítvány alkotótábora, ahol szívesen fogadják a művészet minden ágában tevékenykedőket és a népi kismesterségekkel foglalkozókat.

 

Szálláshelyek..>>

   
Szarkofág

SZEKSZÁRD
A Szekszárdi-dombság és a Sárköz találkozásánál fekszik Szekszárd, a Borút központja. A bor és a város története itt messze a múltba vezet vissza. A fároszi márványból készült szekszárdi szarkofág, melyet 1845-ben találtak meg, mitológiai jeleneteket ábrázol, egy kettős kehelyből ágazó szőlőtőt, néhány levéllel, fürttel. Az 1061-ben alapított szekszárdi apátságban I. Béla monostorául jelölik meg a települést. Az apátság romjait a régi Vármegyeház udvarán találjuk.
A Vármegyeház, amelyet Pollack Mihály tervezett, műemléki épület, igazi turistalátványosság, külső kertjében található a Szatmári Juhos László szobrász-, és Baky Péter festőművész tervezte Borkút. Csapjaiból ünnepnapokon, előre bejelentett alkalmakkor a borvidék legjobb borai folynak. Szekszárd szívében, a Béla téren magasodik Közép-Európa legnagyobb egyhajós római katolikus temploma, előtte a Szentháromság, a vidéki barokk egyik remek alkotása. A város nagy szülötte, Babits Mihály, szülőházához a költőfejedelemről elnevezett utcában sokan zarándokolnak el. A Babits Emlékmúzeum eredeti tárgyai és az udvaron Farkas Pál Babits szobra a költő szellemiségét idézi. Szekszárd művészeti életét gazdagítják az egykori zsinagógából kialakított Művészetek Házában megrendezésre kerülő kiállítások, koncertek, rendezvények. Liszt Ferenc látogatásait őrzi a városközpontban emelkedő Augusz-ház, a mai Zeneiskola. A város történelme egybeforrott a vörösborral. A kiváló természeti adottságok következtében gazdák ezrei foglalkoznak a borral, úgy tartják, nem is igazi szekszárdi, akinek száz tőke szőlője nincs. A városban a borházak gazdag kínálata várja a kóstolni, és különleges borokat vásárolni vágyókat.

Szálláshelyek..>>

   
 

SZENTGÁL-SZŐLŐHEGY
Szekszárd közelében, az 56-os útról leágazva érhető el Szentgál, melynek nevezetessége a felújított egykori Komlósy kastély. Ma korabeli bútorokkal felújítva fogadja a vendégeket. A kastély borházában a látogató a kandalló tüze mellett ízlelheti a finom borokat és a tájjellegű ételeket.

   
 

ZOMBA
A Szekszárdhoz közeli Zombán takaros porták és a borvidék sajátos ízét, aromáját adó borpincék fogadják a vendéget. Ez már a Szekszárdi borvidék határa, érdemes felkeresni a neves borházak valamelyikét, vagy a műemlékként megőrzött Rozsnyai-patikát, melynek belső berendezése igazi látványosság.

 

Hírlevél

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 1 vendég van a webhelyen.

Belépés

CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot próbálkozik.
1 + 19 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Pl.: 1+3 esetén 4-et.